Elég rég volt már az utolsó bejegyzésem és, hogy őszinte legyek ez idő alatt semmi sem történt velem éppen ezért nem is írtam. Még hétfőn elmentem suliba, 1. óra rövidített volt, ami így törin jól is jött. Megpróbálkoztam felelni, mert kivételesen megtanultam mind a két anyagot és mikor kimentem elöntött a hőség, izgultam. Bár 5-öst kaptam, miután leültem annyira melegem lett, hogy már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben. Rajzon elkezdtem görcsölni, nagyon rosszul éreztem magam. És bár irodalom órán szép tavaszi időjárásnak köszönhetően csak úgy virított be a napsugárzás az ablakon én nem tudtam ennek örülni. A tanár is megszólta, hogy ma nem vagyok valami vidám. Valóban nem voltam, szörnyen éreztem magam. Csak arra tudtam gondolni, hogy most már matek és akkor kiderülnek a TZ jegyek. De nem így lett, még nem javította ki és az órán beleszagolhattunk az új témakörbe, a geometriába. Amit mindig is szerettem, de a legjobban mikor nem kellett tanulni rá szabályokat. Azonban a tanárnő most ránk zúdított 3 oldal definíciót az egybevágódási transzformációkról, és persze ezt meg kellett tanulnunk. Már a lépcsőn is majdnem leestem mikor mentem tesire, olyan rosszul voltam, szédültem, hányingerem volt, sőt minden bajöm volt amit csak ellehet képzelni. A tanárnőtől most az egyszer kértem felmentést az órára, ami pont kapóra jött, ugyanis kint futottunk, és bár sütött a nap baromi hideg volt. Nem hiszem, hogy tudtam volna ilyen állapotba futni, amúgy se esik jól soha. Mivel barátnőm is pont fel volt mentve, tudtunk kicsit beszélgetni és hála istennek gyorsan elment az óra. Ezután volt ebéd, ahova érdekes módon (főleg, hogy a menzasorban én voltam az első) körülbelül 20 perc után kerültem be. Igen megszokottá vállt, hogy a végzősök mindig betolakszanak elénk, és sajna nekünk ezt hagyni is kell, mint a legkisebb gólyák a suliba, de az, hogy most már még a 9.-eseknek is van pofájuk elénk jönni az gáz. Már némelyiket leütném a francba nem érdekel a véleményük. Hogy lehetnek ennyire pofátlanok, hát mi is sorba állunk, mi is éhesek vagyunk és mi is szeretnénk beérni a 6. órára. -.-" szóval még az utolsó angol órát nagy nehezen kibírtam, de a tanár állandóan engem szólított, és még meg is szólt, hogy hangosabban nem lehetne, mikor már majdnem, hogy megfulladtam a köhögésbe na nem baj.
Szóval ezután a nap után világossá vállt, hogy kedden már nem megyek és aztán szerdán meg már olyan rosszul voltam, mint még soha. Lázas voltam, nem ettem semmit, egyszerűen nem bírtam felkelni. Elkellett mennünk az orvoshoz, aki azt mondta, feltétlen menjünk, mert nincsenek sokan. Elvégre csak 11-en voltak előttünk, és kb úgy haladtunk, mint a bankokban semmi gond mi ezt is kivártuk. Kiírt holnapig tehát már szerdán mehetek és menni is fogok. Amúgy soha nem írt még ki ilyen hosszú időre és már akkor tudtam, hogy megfogok itthon halni.
Közbe az osztály negyed része megbetegedett, kb azok akik a házit írták mindennap. Ezért jól lemaradtam, mert a lecke megadása a felelőtlenebb rétegre maradt, akik (talán szándékosan) kihagytak egy-két szösszenetet, mint, hogy felelünk vagy ilyesmi. Szóval mivel szerdán és csütörtökön túlnyomórészt nem bírtam felkelni péntekre jó sok lecke felhalmozódott tehát azokat másolgattam-csinálgattam. Szombaton még a maradék leckét is megcsináltam és délután elkezdtem tanulni. Földrajzot, kémiát, matekot és nyelvtant ami sikerült is. Vasárnap bioszt, fizikát tanultam. Ma már menni akartam suliba, de anya nem engedte. Közbe ő és öcsém is beteg lett, úgyhogy ők is itthon vannak. Ma még törit, nyelvtant és infót tanulok meg délután majd bemásolom a mai leckéket. Holnap valószínű velem lesz öcsém, mert anyának be kell menni dolgozni. Remélem azért majd hagy élni, és nem fertőz meg mégjobban. Délután megbeszéltük tesómmal, hogy elmegyünk közmetikushoz, én szemöldökszedésre ő meg arckezelésre (amit én fizetek, csak így volt hajlandó eljönni -.-") aztán talán bemegyünk a kínaiba szétnézni, ha lesz idő.
Nemsokára március, azaz jövőhét végén már elseje. Hogy repül az idő. És már alig egy hónap választ el Erdélytől.