Biztos voltam benne, hogy dögunalmas életem mindennapjai senkit nem érdekelnek, de úgy látom egyre inkább szivarogtok fel az oldalra és olvastok engem. És akkor már meg kell, hogy tiszteljelek titeket azzal, hogy írok is... amihez egyébként per-pillanat semmi kedvem. Nem vagyok szomorú, se dühös, de vidám se. Unatkozok, minden perc egy örökkévalóság, mégis azt kívánom, hogy sose érjen véget, mert nem akarok újra suliba menni, ahol robotolnom kell és néznem, hogy ő boldog... Nagyszerű. Végülis ez a fontos nem? Hogy ő boldog legyen, én végüilis le vagyok szarva. Így volt és így is lesz.
Ma neki álltam tanulni. Majdnem mindennel kész lettem, már csak föcit kell tanulni, de fogalmam sincs, hogy hogyan fogok megtanulni 6 oldalt. Kellett nekem lustálkodni és elmaradni :/ A lényeg a lényeg, hogy nagyon ugatott a kutyám és kinéztem az ablakon, mire mindenki a nevemet kiáltotta. Igen a régi sulimból voltak. Irtó gáz, már körülbelül 3x eljátszották. Visszaültem tanulni, és rájöttem, hogy van etikából is házi. A témánk eddig a szerelem volt, aztán áttértünk a családra és most az esküvőnél tartunk. Csupa kínos téma. Fogalmazást írni arról, hogy ki számodra az ideális pár, hogyan tennéd meg az első lépést, na és felolvasni a fél osztály előtt több, mint ciki. Most az elképzelt esküvőről kellett írni.
És akkor elszabadult a fantáziám. Mindig is szerettem álmodozni, elképzelni azt ami még nem most lesz, vagy ami talán sosem fog bekövetkezni. Az esküvő téma már pár napja felcsigázza az agyam, barátnőmmel is éppen erről beszélgettünk a múltkor, persze nem teljes komolysági szinten, hanem csak hülyéskedésből, hogy milyen lenne ha ő lenne a férjem, vagy ő... most viszont halál komolyan le kellett írnom, hogy hogyan képzelem el a saját esküvőmet. Először nem bírtam belekezdeni, de aztán lett belőle egy kerek 1 és fél oldalas fogalmazás. Nem volt túl sok elvárásom áh nem! :D Miután megírtam a fogalmazást félretéve iskolai életemet leheveredtem az ágyra...
...Letöltöttem egy csomó játékot és sorra ki is töröltem, egyedül egy maradt meg belőle, de azt meg nem tudom tovább vinni, úgyhogy mindegy is. Nagyon unatkozok... Alig várom, hogy elmenjen a holnap is, sikerüljön megtanulni amit még kell, és újra suli legyen csak legyen már nyár és legyen vége! Felejtsem már őt el!...
Tegnap láttam, hogy meghívtak facen a suli discoba egyenlőre le is nyomtam, hogy ott leszek, már beszéltünk is barátnőmmel arról, hogy elmegyünk. Megnéztem a meghívottak listáját, nem túl szerencsés ugyanis az eddigi 3 fiú aki tetszett elvileg mind ott lesznek. Nem kéne foglalkoznom a ténnyel, de ez egy fél év után mégis gázos szitu lesz.

Az első órán levoltunk fáradva. Csak pislogtunk, mint egy ma született csecsemő, aki arra vár, hogy megettessék és alhasson egy jót. Valahogy muszáj volt felkelni mert a kövi óra matek volt, és igazán rámfért a gyakorlás, főleg, hogy jövőhéten témazáró. Bioszon ismét nem került sor a kiselőadásomra, részben már mondanám, hogy leszarom és nem érdekel... de már megtanultam, és én feleslegesen sosem tanulok, tehát nem érdekel, ha csak évvégén jut rá sor, de akkor is megfogom mutatni :D Aztán volt tesi. Velük... már gondolkoztam, hogy öltözzek, erre bejöttek a lányok, hogy nem kell mert megyünk korizni. Mivel tudtam, hogy a bérelt kori nagyon rossz, én meg nem hoztam a sajátomat fel voltam háborodva, és egy egész világ tört bennem össze. Végül csak elmentünk, és a megérzésem szerint szörnyű volt. Kényelmetlen, megalázó... tudok korcsolyázni, de ebben nem ment. Estem-keltem... aztán megpillantottam, hogy a régi osztálytársam (vagy mondjuk inkább úgy, hogy esküdt ellenségem) és az osztálya ballag (akiket nagyrészt ismerek) a pálya felé. Na ne... és ott volt a fiú akinek régebben tetszettem. Persze bezsongtam és barátnőm alig bírt megfékezni a nagy esésekbe, az utolsó esésnél megroppant a térdem, és azt hittem kiugrott. Nem bírtam felkelni, csak ültem ott... aztán kiderült nincs semmi komolyabb baja de még most is nagyon fáj. :/ holnap is megyünk! hurráá... mondjuk viszem a saját korim és baj nem lehet! :3 Aztán a buszmegállóba szintén ott volt az a fiú, és addig nem vett észre (vagy nem akart) és mikor elment mellettem azért mégis kinyögött egy ,,sziát" és hát visszaköszöntem. Nem vagyok bunkó! Általában :D
 

Bár a tegnapi napom nem volt valami fergeteges mégis volt benne valami jó. :) Először is borzalmasan indult a reggel. Amikor 7 óra 5-kor megyünk ki akkor ott kell 100 évig fagyoskodni. Tegnap már 6-kor elment az első két busz. Éppen, hogy kiértünk, elindult és ott hagyott. Körülbelül 15-kor jött még egy ami szépen el is ment előttünk, bár nem volt rajta senki... aztán 20 körül is jött egy, ami szintén nem állt meg, és akkor már olyan idegben voltam, hogy úgy döntöttem, ha 30-ig nem jön busz, akkor hazamegyek. Aztán eszembe jutott, hogy barátnőimmel megbeszéltük, hogy délután megyünk korizni. Tehát azért vártm 27 körül jött is a busz, és igyekeztem beérni suliba. Épp, hogy felértem a 186(?) lépcsőn és már csöngettek is, lepakoltam és pont beértem órára. Szokásos nyelvtan óra, ahol nem volt kész valakinek a házi, és a tanár beíratta velünk, hogy ,,Kedves szülők legyenek szívesek rendszeresen ellenőrizni gyermeke házifeladatait!" kész röhej! Aztán nagy nehezen túléltük a napot, és mentünk korcsolyázni. Én nagyon élveztem. Ezer éve nem korcsolyáztam, és nem tudtam, hogy egyáltalán majd megtudok-e majd állni a lábamon. Erre tudtam fordulni, fékezni, folyamatosan menni korlát nélkül stb... barátnőimnek nem ment olyan jól 2 okból. Sosem korcsolyáztak még, és szar volt a bérelt korijuk. Azonban egyik barátnőmnek tetszett, míg a másik még ma is morgott, hogy milyen rossz volt, meg mennyire nem tetszett neki.
Ennek ellenére, ma első óra tesin, azt hittem majd úgy kell könyörögnöm, hogy vigyen minket korizni, erre mikor megkérdeztük, azonnal rá is vágta, hogy igen. Bár valószínűleg már csak jövőhéten fogunk menni, ha megtudjuk az új órarendet, de akkor is jó lesz. És minden osztálytársam imád, hogy leszerveztem :D Király! ;) A lényeg, hogy jól érezzük magunkat :) Aztán volt földrajz, amin állati sokat kellett írni, ráadásul alig láttam a táblát annyira fénylet... Kémia uncsi volt, aztán irodalom... Ott ált ő. Nem tudtam miért, gondoltam, mivel az osztályfőnökük az irodalom tanárnőnk, biztos kérdezni akar tőle valamit. Aztán nem ment onnan, ott állt a haverjával a termünk mellett. Mikor bementünk láttam, hogy odamennek a hátam mögé felkapják a táskájukat és elindultak. Megnyugodtam...aztán mégsem. Leültek a tanári asztalhoz és ott voltak, szerkesztettek valamit a laptopon egész órán. Jó volt hallani a hangját, nézni őt mit csinál. De alig mertem megmukkani, és mikor szólítottak összerezzentem. Furcsa érzés volt :D Vittem törire egy kiselőadást, amit nem mutathattam be. ><" hiába viszek kiselőadást sose értékelik. Pl. kémia... biosz (amit elvileg holnap mutatok be) töri meg most vállaltam egyet irodalomból. Aztán volt infó, és most a jegy kiderülésével eldőlt hogy 4-es vagy 5-ös leszek-e. De a témazáróm 4-es lett. Nagyon szomorú voltam. Aztán tanárnő azt mondta, milyen szép a bizonyítvány, no legyen napos napom és kérdezett párat. Azok közül amit elrontottam... így 5-ös leszek infóból. Most már tanulni fogok, mint a kisangyal!! Aztán hazajöttem és jött tesóm keresztapja, és együtt elmentünk telefont venni. Igen már megvan! <3 Alcatel onetouch idol 2S. *-* imádom... imádok mindenkit! Életem egyik legjobb napja volt ^^

Arra sem emlékszem már mi történt 1 perccel ezelőtt, szóval nehezen bírom magamban felidézni a csütörtöki napot. Talán mert nem is történt semmi érdekes. Megírtuk a matek dogát ami jól sikerült, 5* lett így félévkor megvan az 5-ös :3 Aztán azt hiszem ennyi volt a nagy esemény ezen a napon. A péntek elég jól telt... Reggelről bár az angol elég húzós volt, főleg ezzel a hangulatingadozásos tanárnővel, de kibírható volt. Aztán ugye meg kellett volna írnunk a fizika dolgozatot, de tanár úr volt olyan kedves, hogy felajánlotta, hogy ő lebír zárni és csak azzal iratja meg, aki esetleg kétesre áll. Erre egy csomóan köztük én is (azt hittem könnyű dolgozat lesz) nyújtottuk a kezünket, hogy mi attól írnánk. Hát mikor megláttam a lapot, azt hittem sima ügy lesz, főleg, hogy még a táblázatot is bele tette, amit az osztály háromnegyede meg se tanult, de volt egy másik táblázat, amit nem bírtam kitölteni, és sokan mások szintén nem. Az órából még volt vagy 10 perc én meg ültem felette, mint aki jól végezte dolgát. Aztán tanár úr még felajánlotta azt, hogy miután elmondja a félévi jegyeket (azokat az embereket leszámítva, akik kétesre álltak, mert nekik muszáj volt beadni) eldönthetjük beadjuk-e. Mivel dicséretes ötösre zárt le, én úgy gondoltam ezt már nem kockáztatom meg, úgyhogy szépen ott lapul a dolgozatom és a feladatlap a táskába. Aztán törire előretanultam, hogy most az egyszer felkészülten menjek órára (meg amúgy is csak 1 oldal volt ez az anyag, ilyet se élünk meg mindennap!). Egész órán jelentkeztem is bezzeg nem kaptam semmit... amikor meg valaki bekiabál egy mondatot mindjárt 5-öst neki *duzzog* Viszont egy jó hír is ért, miszerint nem volt ott a földrajz tanárunk (amit azért kicsit bánok, miért nem az angol hiányzott? én kifejezetten szeretem a föci tanárt... meg a föcit is!) ezért előrehozzák a tesit és kimegyünk hócsatázni. Nagyszerű ötlet volt, mert az utolsó 5 percbe megfürdettek, még így búcsúzóul. Egyik osztálytársam meg azért rinyált mert foltos lett a kabátja -.-" nekem meg még ott is hó volt ahol nem kellett volna, mégse szóltam semmit!! Miután úgy néztem ki barátnőm szerint, mint egy ázott hörcsög még feltápászkodtam a lépcsőkön és volt egy "megterhelő" ének óra. Ahol kiderült, hogy "sajnos" nem lesz meghatározatlan ideig ének óránk, ugyanis a tanárnő terhes, és ő most táppénzen lesz. Az egész városban nem találtak viszont helyettesítőt. Amit nem bírok megérteni... de nem is bánom igazából. Hisz így egy órával kevesebbet kell majd a suliba rohadni. Tehát ebéd után húztam is haza, így már elég hamar itthon voltam. Lefeküdtem és relaxáltam.
A mai napom szörnyen kezdődött. Először is még tegnap este anya bejelentette, hogy én is megyek velük vérvételre. Juhúú! -.-" Szombaton 6.40-kor felkelni nem a legjobb... aztán elindultunk, és isten kérésemre bezáratta a kórházat. Milyen meglepő... nem volt rendelés ma. Azért kicsit ideges voltam, mert ezek szerint akkor feleslegesen keltem fel. Persze, akkor már kifizetjük a bankot, postát, elmegyünk meglátogatni jó ismerősünket, boltba is ellátogatunk, elmegyünk a henteshez, a kisboltba, a nagyboltba szóval 2 órát elcsesztem az autóba várva. Hazajöttem és megtanultam a törit. Aztán elmentem mamához, mivel meghívott minket ebédre. Amikor hazajöttem bioszt tanulgattam... Szóval ma haragszom a sorsra, a világra amiért ennyi értékes percem kárba veszett! :@
Holnap megyünk apuékhoz, de előtte még angolra kell gyakorolnom és megcsinálni a matek házit. Anyu jön értünk majd délután és megyünk megvenni a TELEFONT!!! <3 annyira várom már. Hétfőn pedig megyek barátnőimmel korizni. Ez a hét jónak ígérkezik. Drága sors... ne rontsd el! ;)

Amiket leírtam az előző bejegyzésben... hogy a srác, akivel eddig minden lehetségeset elképzeltem... és most hirtelen mindenhol ott van a haverjával együtt, a frászt hozva rám. Először az ebédlős, aztán a kajajegyes sztori. Elmeséltem barátnőmnek, aki szerint, ez csak véletlen, és semmit nem jelent. Kicsit örültem-kicsit elszomorodtam a véleményén. Szerintem nincs olyan, hogy véletlen. Minden okkal történik. És az, ami tegnap történt...
Nem volt első órám, barátnőm megvárt engem a buszmegállóba. Elég szarul indult a reggelem, elég álmos voltam, a hajam sehogy se állt, azt se tudtam mit vegyek fel. Egy csomót késett a busz, amire aztán alig fértem fel, és attól tartottam, hogy a nagy tömegben majd valakit lehányok. Sorry, az nem az én hibám. Végre leszálltam a buszról, mikor barátnőm elpanaszolta, hogy majd megfagyott míg várt engem, én meg melegen voltam. Abban a pillanatban zsupp rá a jeges járdaszegélyre és oúgy elcsúsztam, hogy konkrétan nem is esett jó felkelni. Csak ültem a hóban reménytelenül, hogy ennél szerencsétlenebb már nem lehetnék? Kiderült, hogy de igen! Beértünk a suliba, és lepakoltunk, mire felbukkantak ők. Olyan szintű rémület jött rám, hogy kapkodva a lábamat felsiettem az emeletre, barátnőm pedig követett. Szép halkan beszélgettünk, amikor az egyik tanár (akit utálok már az első naptól kezdve, viszont engem szerencsére nem tanít) kiszólt, hogy azonnal takarodjunk le, mert így nem lehet tanítani. Aztán csak néztünk rá, és még odaszólt: ,,Ne nézzél hanem húzzál lefele!" Nem baj, hogy nem is mi beszéltünk, hanem a terem előtti padon ülő lányok, nem baj, hogy mi meg se szólaltunk. -.-" lementünk a büfé elé és leültünk. Aztán elkalandozott a gondolatom, és csak arra kaptam észbe, hogy barátnőm tapsikol ott nekem, mert nem figyelek rá. És ott mentek a lépcsőn... aztán néztek. Csöngetéskor felmentünk, és ők csak álltak. Nem csináltak semmit... matek órám volt, gyakoroltunk. Aztán volt még 3 órám. Közülük az utolsó angol volt, amit egy angol anyanyelvű lektor tartott :D nagyon vicces volt, bár szegényt sajnáltam, hogy csak állandóan nevettünk rajta, amiért nem értettünk semmit :D a végén feladta a küzdelmet és az utolsó 20 percben activity-t játszottunk. Hát szó se róla, biztos nem akar majd hozzánk többet jönni, de én még remélem lesz vele óránk, mert nagyon jófej :D vidáman jöttünk ki az óráról. Aztán a szekrényemnél állt ő. Féltem, hogy majd meg kell szólitanom, hogy menjen arrébb, mert nem férek el, de szerencsére erre nem került sor... elment onnan, én pedig bepakoltam és elindultam hazafele. Véletlen? Vagy a sors is így akarta? De mi legyen a jelentősége? Az egyik legjobb barátnőm azt mondja ne foglalkozzak vele és felejtsem el. De istenemre mondom...nem megy!